Bejelentkezés (tagjainknak)
E-mail:
Jelszó:
Elfelejtett jelszó
Tagnak jelentkezem

Google
 
 
   
2016-07-25

KÖZLEMÉNY a kilométerórák és a közvélemény manipulációjáról

Mindennek után  álláspontunk szerint az elmúlt napokban a sajtóban megjelent nyilatkozatokban szerepelő  90%-os km óra manipulálási arány teljesen légből kapott. Tudomásunk szerint ilyen reprezentatív felmérés, amely alá bevonták a belföldön átruházásra kerülő használt-autók, vagy akár csak az importból származó autókat, nem történt. Ezért tisztelettel megkérjük a szakmai szervezeteket, szakértőket, és mindenki mást aki érintett az ágazatban, hogy a jövőben csak és kizárólag olyan számokról vagy arányról nyilatkozzanak a manipulált kilométerek tekintetében, amelyek alá vannak támasztva. Ennek hiányában csak a véleményüket fogalmazzák meg, amelyből sokféle van. Mi is így teszünk, amikor azt állítjuk, hogy a fenti mértékeknél nagyságrendileg kevesebb esetben fordul elő a kilométerórák visszatekerése és a tendencia egyértelműen csökkenő.

A külföldről behozott használt autók egy jelentős része valójában nem legális kereskedőkön, vállalkozásokon keresztül kerül be az országba ezért ezen autók esetében lényegesen nagyobb eséllyel fordulhatnak elő kilométeróra és más jellegű manipulációk. Mint a legális szféra képviselői hangsúlyozzuk, hogy amennyiben nem legális használt autó kereskedőtől, vállalkozástól vásárol valaki használt autót akkor nem illetik meg szavatossági és fogyasztói jogok és amennyiben a csalás utólag kiderül akkor nagyon kevés esélye van a kártérítésre. Ellenben a legális autó kereskedőnek kötelező felelőséget vállalni az általa eladott használt autóért amiben a km futás teljesítmény valódisága is bele értendő.

A vásárlóknak emiatt különösen nagy figyelemmel kell eljárniuk, hogy a fogyasztói jogaik ne csorbuljanak. A vásárlás során alapvető fontosságú megbizonyosodni az eladó jogállásáról, az eladó gépkocsi tulajdonviszonyáról.

 

Ezen nyilatkozatunkkal  nem kívánjuk bagatellizálni a fennálló problémát, de a pánik hangulat keltését, amely gazdasági érdekeket álcáz nem kívánjuk támogatni.

Úgy látjuk, hogy elindult egy pozitív folyamat az autókereskedelem megtisztulásának érdekében, ebben a hivatalos szervek,  média és a legális szférában dolgozó autókereskedők is együttműködnek. Természetesen az MGOE a jövőben is támogatni fog minden olyan ésszerű javaslatot amely tovább fehéríti a gazdaság ezen területét és csökkenti az illegális autó kereskedelmet, mert meggyőződésünk, hogy a legális kereskedések döntő többsége az ügyfelek érdekeit maximálisan szem előtt tartva, jogkövető magatartást tanúsítanak.

 

2016-07-25

MGOE elnöksége


2011-06-24

Sajtóközlemény

A Magyar Gépjármû-kereskedõk Országos Egyesületének elnöksége az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvény (regisztrációs adó táblázatát érintõ) módosító javaslata kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról döntött.


2010-01-23

Gépjárműkereskedők a szigorodó hitelfeltételekről!

Egyesületünk elnöksége a hitelintézetekről szóló 361/2009 számú 2009 decemberében meghozott kormányrendelet kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról határozott.

A használtautók kereskedelmét jelentősen befolyásoló hiteltermékek szabályozásának szigorításának alapvető céljaival egyetértünk de annak a márciustól életbe lépő egyes részeivel nem.

Úgy gondoljuk a mostani, a hitelfelvételt érintő szigorítás jelentősen elkésett és annak szigora túlzó, nem a kialakult válsághelyzet megoldását kínálja, hanem mélyíti az ágazatban tapasztalható recessziót.


2008-04-01

Tiltakozunk az április 1-jétől bevezetendő regisztrációs adó egyedi megállapításának körülményei miatt!

Budapest, 2008. április 1., kedd (OS) - TILTAKOZUNK az április 1-jétől bevezetendő regisztrációs adó egyedi megállapításának körülményei miatt! Tesszük ezt azért, mert ez a módszer paródiája az állampolgárok joggyakorlása érvényesítésének! A bevezetés módja élesen ellenkezik az Európai Unió gyakorlatával, valamint annak SEC/2007/169-es számú egyértelmű értelmező közleményével.


2007-01-05

Regisztrációs adó visszaigénylés 2.

Az Országgyűlés 2006. december 18-i ülésén megszavazta A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről szóló törvényt, amely a jogszabályi keretet biztosítja a 2004. május 1. és 2005. december 31. között a használt gépkocsik importja után befizetett regisztrációs adó egy részének visszatérítéséről. A visszatérítés 2007. február 15-től igényelhető.


2006-11-28

Regisztrációs adó visszaigénylés

Az Európai Bíróság 2006. október 5.i ítélete arra kötelezte a magyar kormányt, hogy a 2004. május 1. és 2005. december 31. között hazánkba importált és regisztrált használt-gépkocsik után megfizetett regisztrációs adó egy részét az érintetteknek visszafizesse.
A PM az alábbi törvényjavaslatot terjesztette a parlament elé a visszafizetés módjáról. Ez alapján a visszaigénylésre 2007. február elsejétől kezdődően 180 napig lesz lehetősége az érintetteknek.


2006-09-14

N Y I L A T K O Z A T

Egyesületünket levélben tájékoztatta az Európai Unió Adó- és Vámügyi Bizottsága a Magyar Kormánynak a regisztrációs adó témakörében júliusban átadott újabb figyelmeztető levele tartalmáról:


2006-04-18

Közlemény a regisztrációs adó első negyedéves alakulásáról és a használt autó import visszaesésének hatásáról az autópiacon

Az elmúlt héten (2006. április) több újságban jelent meg, hogy a regisztrációs adó átalakítása, emelése sikeres volt, és emiatt jelentősen növekedett az ebből származó adóbevétel az elmúlt évhez képest.


2006-02-20

Az autópiaci változások 2004- 2006 között

A jelenlegi helyzet, és annak kialakulása:A regisztrációs adó 2004. évi bevezetésével az autókereskedelemmel foglalkozó kis és közepes vállalkozások folyamatos piacvesztése következett be. Mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy nem az új adónem következtében, hanem a bevezetése körüli visszásságok miatt. Az új adónem folyamatosan az új gépkocsikat értékesítőknek, azaz a piacon lévő nagyvállalkozóknak kedvezett és kedvez.


2006-01-11

A 2006-os regisztrációs-adó változások legnagyobb arányú vesztesei

.


2005-11-17

Távolodva Európától...

A 2006-os költségvetés részeként megszavazták a kormánypártok idén is a regisztrációs adó újabb módosításait. A 3 "hagyományos" oldal (az új- és a használt autós érdekvédelmi szervezetek, valamint a tervezetet szeptemberben beterjesztő magyar kormány képviselői) mellett idén a törvényalkotási folyamat kellős közepén ringbe szállt az EU kormánya is október 14-én.


2005-11-06

Megszűnik a használtautó import? Tovább drágul a használt?

Ma délután lesz a zárószavazás a Parlamentben a jövő évi adótörvényekről. Mint ismeretes, a regisztrációs adó csupán két éve létező adónem, de már rengeteg vita és botrány forrása volt. Tüntetés a Parlament előtt, Petíció átadása, és legutóbb egy Uniós intő Brüsszelből. Ez utóbbi oka az, hogy a magyar törvényhozók két éve folyamatosan és szándékosan megsértik az Uniós jogot.


2005-11-05

NYÍLT LEVÉL - Tisztelt Parlamenti Képviselők

A parlament előtt lévő, a személygépkocsikat érintő regisztrációs adó törvénnyel kapcsolatban az alábbi kérdések merülnek fel:


2005-11-02

ÁLLÁSFOGLALÁS - a regisztrációs adóról

A regisztrációs adó módosítása kapcsán úgy gondoljuk újra fel kell hívnunk a közvélemény és a döntéshozók figyelmét, hiszen az elmúlt hetekben téves információk alapján, hibás döntések születtek. Röviden az alábbi pontokban kifogásoljuk a jelenlegi helyzetet:


2005-10-17

ÁLLÁSFOGLALÁS

Egyesületünk, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete támogatja az értékarányos regisztrációs adó bevezetését Magyarországon, egyetértünk a Pénzügyminisztérium kabinetfőnökének október 14-én elhangzott bejelentésével, amely a használtautóknál is érvényesíteni kívánja az idevonatkozó Európai Uniós szabályokat.