Egy év alatt csaknem 50 százalékot drágultak a használt autók

Továbbra is a Suzuki Vitara a legnépszerűbb új autó a piacon.

Folytatódik a koronavírus-járvány alatt elindult tendencia a magyar autópiacon, vagyis egyre jelentősebb igény tapasztalható az önálló mobilitással, a saját autó birtoklásával kapcsolatban. Mindez főként a használt autók iránt megmutatkozó érdeklődés fokozódásában érhető tetten. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árak jelentősen emelkedését eredményezte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.

Élénkülést hozott az idei első félév a magyar autópiacon, mindez természetesen nem meglepő, hiszen a 2020-as év értékesítési adatait nemcsak hazánkban, de világszerte is történelmi mélypontra zuhantak a járványhelyzet következtében.

Az új járművek esetében egyelőre csak a tavalyi évhez képest látható növekedés, míg a magyar magánvásárlók által leginkább előnyben részesített használtautó-piacon már a 2019-es, a járványt megelőző eredményekhez mérten is pozitív különbségek tapasztalhatók. Jól mutatja a fokozódó igényt, hogy a legnépszerűbb használt autós weboldal felületén indított keresések száma 2021 első félévében 45 százalékkal emelkedett a tavalyi esztendő azonos időszakához viszonyítva. Ezt igazolja az is, hogy az idei év első hat hónapja alatt 5,7 százalékkal növekedett a tulajdonosváltások száma.

Az új autók tekintetében is érezhető az élénkülés. A tavalyi év első feléhez képest 16,4 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba idén, ugyanakkor 2019 első félévéhez képest továbbra is 13 százalékos elmaradás tapasztalható. Egyedül a hazai tulajdonosváltások számának sikerült elérnie, sőt 1,4 százalékkal meghaladnia a járvány előtti szintet.

„Az autókereskedők nagy része ugyan aligha panaszkodhat, az autók iránti fokozódó kereslet nem mindenki számára örömteli. Ahogyan az építőiparban, úgy az autópiacon is a koronavírus mellék-, vagy talán utóhatása az áremelkedés. Az új autók – akár a chiphiányra is visszavezethető – árnövekedése és hosszabb szállítási ideje, a forint árfolyama, a drágább import és a növekvő kereslet a használt autók piacán is drágulást okozott” – mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

A 2021-es év elején 25, míg az első negyedévben 32 százalékos áremelkedést lehetett tapasztalni az egy évvel korábbi árszinthez képest. A második negyedév végére ez a szám elérte a 49,9 százalékot, így a Használtautó.hu felületén hirdetett személyautók átlagára 3,8 millió forintra növekedett.

használt autó átlagár emelkedése – grafikon

Továbbra is a Suzuki az élen

Az új autók piacán változatlanul a Suzuki Vitara áll az első helyen, a crossoverből idén eddig 4549 darab talált gazdára Magyarországon. A második helyen 3236 darabos eladással a Suzuki SX4 S-Cross található, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát a Dacia Duster foglalja el, amelyből 2880 darab fogyott 2021 első felében.

Míg a külföldről behozott használt személyautók között az előző évtizedben domináltak a prémium modellek, most az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf áll a dobogón. Az import ugyanakkor egyre kevésbé számít meghatározó tényezőnek, ugyanis a koronavírus-járvány következtében életbe léptetett határlezárások és a gyenge forint-euró árfolyam miatt a külföldről behozott használt autók száma az idei év első felében még a tavalyi, eleve alacsony szinttől is elmaradt.

A hazai tulajdonosváltásokat vizsgálva a legnagyobb példányszámban futó modellek állnak az élen, az első hármat az Opel Astra, Suzuki Swift és Ford Focus hármasa alkotja.

 

Meddig tarthat a drágulás?

Természetesen a vásárlók számára a legfontosabb kérdést az jelenti, hogy meddig tarthat még a drágulás az autópiacon.

„Rövid távon stagnálásra számítunk az árakban, hiszen egy masszív emelkedésen vagyunk túl, illetve a tavalyi második félév is hozott némi stabilitást. Hosszú távon azonban a szerényebb környezeti terhelésű, ám magasabb vételárú autók előtérbe kerülése a használt autók piacán további árfelhajtó hatást eredményezhet” – fejtette ki Katona Mátyás.

Az önálló mobilitás, és a saját autó birtoklása iránti igény növekedésének következtében minden bizonnyal egyre magasabb vételárakkal kell számolni a piacon. Ezzel párhuzamosan az üzemeltetési-közlekedési költségek terén is drágulás várható, elég csak a jelenleg rekord szinten álló üzemanyagárakra gondolni.

 

A magyar autópiac legfontosabb statisztikái

magyar autópiac legfontosabb statisztikái - táblázat

 

Top 10 legkeresettebb modell a használtautó.hu oldalán – 2021. I. félév

Top 10 legkeresettebb modell a használtautó.hu oldalán – táblázat

 

Top 10 legnépszerűbb import személyautó – 2021. I. félév         

Top 10 legnépszerűbb import személyautó – táblázat

 

Top 10 legnépszerűbb új modell – 2021. I. félév

Top 10 legnépszerűbb új modell – táblázat

 

A leggyakrabban tulajdonost váltó modellek – 2021. I. félév       

leggyakrabban tulajdonost váltó modellek – modellek

 

Használtautó.hu

Oszd meg ezt a cikket!