A járvány ellenére hasít a hazai használtautó-piac

 

Kilenc hónap alatt 2,1 százalékos az elmaradás 2019 megegyező időszakához képest.

A magyarországi használtautó-piacot sokkal kevésbé rázta meg a COVID-19 koronavírus-járvány, szemben az új autók piacával. A minőségi, egy-hét éves használt autók értékesítésével foglalkozó kereskedők számára még új vevőket is hozott a járványhelyzet – derül ki a DasWeltAuto által az MTI-hez eljuttatott közleményből.

A DataHouse legfrissebb adatai alapján mintegy 586 489 gépkocsi cserélt tulajdonost az idei év első kilenc hónapjában. Másként fogalmazva, ez mindössze 2,1 százalékos visszaesést jelent az értékesítések számában 2019 megegyező időszakához viszonyítva.

Frank György, a Volkswagen-csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használt autó üzletágának vezetője azzal magyarázta az élénk forgalmat, hogy az világjárvány következtében kieső új autók hiányára a fiatal, minőségi használt gépjárművek jelentenek megoldást. A márkaigazgató várakozásai szerint az utolsó negyedév forgalma még az eddigi csekély kiesést is kompenzálhatja. 2019-ben összesen 810 920 darab használt autó cserélt gazdát Magyarországon.

használt autók sorakoznak egymás mellett eladásra várva

A közleményből többek között az is kiderül, hogy az idén januártól szeptember végéig terjedő időszakban a legtöbb érdeklődő alsó-középkategóriás gépkocsit keresett. Ez az értékesítések mintegy 29,48 százalékát tette ki. Emellett komoly érdeklődés mutatkozott a kisautók (22,79 százalék) iránt, valamint a felső-középkategóriás modellek (15,28 százalék) is népszerűek voltak. Ugyanakkor szintén komoly aktivitás volt tapasztalható a luxusautók piacán: 2020 eddigi kilenc hónapja során 852 Porsche, 18 Ferrari, 5 Rolls-Royce és 3 Lamborghini is gazdát cserélt hazánkban.

Területi megoszlás tekintetében a legnagyobb számban Budapesten, Pest megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vásároltak használt autót az emberek.

 

 

MTI

Oszd meg ezt a cikket!