A járvány miatt több német gyártó is komoly nehézségekbe ütközhet

Az ellátási lánc megszakadását, így a gyártás leállását eredményezheti az újabb szigorítás.

A Németország és a Cseh Köztársaság határán érvényben lévő korlátozó intézkedések az autóipari ellátólánc megszakadásához vezethetnek, ezáltal pedig egy olyan hullámot indíthatnak el, amely a gyártási folyamatok kényszerű leállását idézhetik elő – legalábbis a német VDA gépjárműipari szövetség szerint.

Vasárnap óta csak a német állampolgárok, illetve az életvitelszerűen Németországban élők léphetik át a határt Csehország, valamint Ausztria Tirol tartományának irányából. Mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt a COVID-19 koronavírus fertőzöttek száma az említett két területen.

A BMW-nek és a Volkswagen-csoportnak is találhatók gyárai a német határ közelében, amely üzemek termelése nagy mértékben függ az elsősorban Cseh Köztársaságból érkező autóalkatrészektől.

Porsche Macanok gyártása Lipcsében

A belépési korlátozások és az ebből fakadó késedelmes szállítások pedig megszakíthatják az ellátásiláncot, amelynek következtében a gyárók arra kényszerülhetnek, hogy leállítsák a termelést egyes telephelyeiken. Néhány helyszínen, mint például a BMW Dingolfingban működő gyárában, emellett nagyon sok Csehországban élő munkavállalót is foglalkoztatnak.

A BMW egyik szóvivője elmondta, a bajor gyártó üzemeiben hétfő reggel a megszokott módon elindult a termelés, emellett elegendő alkatrészt halmoztak fel ahhoz, hogy zavartalanul folytatni tudják a munkát. Ugyanakkor arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy a határokon kialakult helyzet okozhat-e bármilyen fennakadást a hét második felében.

Szemmel tartjuk a történések alakulását, és bízunk benne, hogy az alkatrészeket tartalmazó szállítmányok képesek lesznek zavartalanul átjutni a határon” – mondta a VDA szóvivője, rámutatva, hogy a forgalom fennakadását okozó szigorú határellenőrzések komoly aggodalomra adnak okot.

A Volkswagen-konszern kihangsúlyozta, a Zwickauban található gyárának, ahol az elektromos ID.3 és ID.4 is készül, valamint a Porsche lipcsei üzemének termelési ütemét sem befolyásolja az alkatrészhiány. Eddig semmilyen fennakadást sem tapasztaltak, és jelen pillanatban úgy látják, nincs ok az aggodalomra.

Az ellenőrzések alól kivételt képeznek, többek között az egészségügyi, a logisztikai és a szezonális mezőgazdasági dolgozók is” – nyilatkozta Stephan Mayer, a bajor CSU párt belügyminiszter-helyettese a Deutschlandfunk rádiónak adott interjújában.

Emellett már arról is folynak az egyeztetések, hogy kivételt tegyenek az olyan cégek esetében is, amelyek nagymértékben függenek a Tirolból, valamint a Csehországból érkező dolgozók munkájától.

 

Automotive News Europe

 

Oszd meg ezt a cikket!