MGOE: a regisztrációs adó harmadával növeli az adóterheket

Forrás: origo.hu

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerint a kormány regisztrációs adóval kapcsolatos tervezete átlagosan 34 százalékkal emeli meg a személygépkocsik adóterheit, ezért a szervezet tiltakozik ellene.

Közleményében a szervezet azt is kifogásolta, hogy a kormány "az Európai Unió alapszerződésével nyíltan szembenálló regisztrációs adó-rendszert akar továbbra is fenntartani a 2007. január 1-jétől várható közösségen belüli egységes szabályozásig". Az MGOE szerint a magas regisztrációs adó miatt - ami elsősorban az úgynevezett Euro-2 motorral szerelt autókat sújtotta - ellehetetlenült a használt autók importja. A közlemény szerint az egyesület a Magyar Autóalkatrész Importőrök és Nagykereskedők Szövetségével közösen egy olyan tervezetet nyújtott be a Pénzügyminisztériumnak, ami 15-16 milliárd forint többletbevételt eredményezne a költségvetésnek. Az MGOE által javasolt regisztrációsadó-rendszer a 2005. évben 61 600 darab használtautó beérkezésével számol. A beérkezett használt autók száma tavaly 71 800 volt, idén - az eddigi adatok szerint - várhatóan csupán 16-17 000 körül lesz. A szervezet szerint a javasolt adótábla elfogadásával a behozott 1-8 éves személygépkocsik döntő többsége a rendkívül rossz biztonságtechnikai állapotú és környezetszennyező járműveket váltaná le. A költségvetésnek a használt-autókból tervezett, jelenlegi 5 milliárd forint helyett 20 milliárd forint feletti regisztrációsadó-bevétele lenne, illetve mivel megszűnik a versenyhátrány a magánimportőrökkel szemben, ezért a céges autó-eladások utáni további áfa, társasági adó, szja, és egyéb állami bevételek növekedése várható. Ez nettó értékben 15 milliárd forintos bevétel-növekményt eredményezne a költségvetésnek. Az egyesület szerint a javaslat elfogadásával biztosítva lenne a még megmaradt független használtautó-kereskedések és a kiszolgálói szektor fennmaradása, és az e szektorban dolgozó 50-60 ezer fő foglalkoztatása. A használtautó regisztrációs-adó csökkentése egybeesik azon európai uniós elvárással is, amely kimondja: a közösségből behozott gépkocsira kivetett "regisztrációs adó nem haladhatja meg azt a legnagyobb összeget, amely a hasonló belföldi autó értékében az eredeti adóból arányosan megmaradt". A használt, már belföldön futó gépkocsik értékében a megmaradt adótartalom az autó árával párhuzamosan új korától folyamatosan csökken. A közösségből behozott használt járműre emiatt nem vethetnek ki az új gépkocsival megegyező mértékű adóösszeget - mutat rá a szervezet közleménye. Az MGOE ragaszkodik ahhoz, hogy az ugyanolyan környezetvédelmi osztályba sorolt használt-autó minimálisan 20 százalékkal kevesebb regisztrációs adót fizessen új társánál, hiszen annak piaci értéke csupán 60-70 százaléka az újnak. A rosszabb környezetvédelmi kategóriába sorolt, úgynevezett Euro-2-es autók pedig, amelyek 25-30 százalékkal több káros-anyagot bocsátanak ki, ilyen mértékű környezetvédelmi büntetést fizessenek.

Oszd meg ezt a cikket!