Sajtóközlemény

Forrás:

A Magyar Gépjármû-kereskedõk Országos Egyesületének elnöksége az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvény (regisztrációs adó táblázatát érintõ) módosító javaslata kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról döntött.

A június 21-én a Költségvetési Bizottság által benyújtott módosító javaslat (T/3414/24) a mellett, hogy az Egyesületünk által már korábban, a Nemzetgazdasági Minisztériumban történt konzultációkon szorgalmazott javaslatot is tartalmaz (miszerint a legnagyobb löket térfogattal bíró gépkocsik adóterhelése kategóriák összevonásával csökkenjen) számunkra teljesen elfogadhatatlan adóemelést is kezdeményez. A regisztrációs adó jelegénél fogva egy a fogyasztóra áthárított adónem, amely ebben az esetben az emelés révén több pénzt akar kivenni a polgárok zsebébõl. Ez pedig a az eleve rossz mutatókkal bíró forgalom további visszaesését fogja eredményezni.

A javasolt regisztrációs adó táblába új elemként beemeli az euro5-ös gépkocsik kategóriáját azonban ezzel egyidejûleg az euro4, euro3 és korábbi típusok adótételeit nagymértékben növeli.

A javaslat teljesen szembemegy az eddig tapasztalt kormányzati kommunikációval, miszerint adócsökkentéssel szükséges a gazdasági növekedés elõsegítése. Ebben a formában nem támogatható módon az átlagos méretû, néhány éves használt autók rovására kedvezményezi a 2500 illetve 3000 hengerûrtartalom feletti modellek adóterhelését.

Egyesületünk az utóbbi idõben több az autókereskedelem helyzetét, versenyképességének javítását célzó javaslatot adott át személyes konzultáció keretében a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Ezekben a javaslatokban és elemzésekben figyelmeztettünk arra, hogy érdemi adócsökkentõ intézkedések nélkül az ágazatban nincs remény a gazdasági fellendülésre, munkahelyek megtartására és újak teremtésére. A autók regisztrációját terhelõ adó az Unióban a versenytársainkhoz képest túlságosan magas és ezek megtartása, növelése csak elméleti bevételeket eredményez.

Egyesületünk kéri a törvényalkotókat, hogy a Költségvetési Bizottság javaslatának elfogadása helyett az érdekelt felek bevonásával folytatódjon a szakmai egyeztetés és a jelenlegi javaslatban szereplõ adóemelés megváltoztatásával szülessen minden fél számára elfogadható, hosszú távú megoldás e tárgyban, amit a Parlament õszi ülésszakában elfogadhat.

Budapest, 2011. június 23.

Fojt Attila

Anderkó Ottó

elnök

alelnök

Oszd meg ezt a cikket!