A 2005. január 1-től (ismételten) módosított – azaz 31.25 %-kal megemelt! – regisztrációs adó-törvényt újból változtatni lesz kénytelen az Országgyűlés tavaszi ülésszaka! Ugyanis a jogalkotók a nem áfa-alanyok részére történő értékesítés esetében – az Ausztriában idén már az Európai Bíróság által betiltott - ún. „bújtatott áfa-fizetést” nem tudták jogilag teljességgel egyértelműen megfogalmazni az új gépkocsik vonatkozásában, ami újabb adóelkerülést eredményezett.

 

A kialakult helyzetre és a Brüsszelből időközben érkezett, a hazai szabályozás hiányosságaira rámutató visszajelzésekre tekintettel, Egyesületünk felhívja a parlamenti pártokat, hogy a módosító javaslatban foglalkozzanak a regisztrációs adónak a használt autókat érintő részével, annak mértékével!

 

Hazánkban az új autók után fizetendő adó átlagos mértéke még az idei évben sem érte el a 2003-as jogelőd adónem, a fogyasztási adó akkori szintjét. Érthető módon a regisztrációs adónak ezen részét nem vitatja Egyesületünk sem, sőt minden tekintetben összhangban van mind a mértéke, mind a szabályozás elve az Európai Bizottság 2002-es  ajánlásával. Új autók tekintetében van ennél magasabb adószint más Európai tagállamban, igaz ott a jövedelmek is jóval meghaladják a Magyarországiakat.

 

Azonban a használt gépkocsik adószintjét hazánkban úgy szabták meg, hogy az nem vette figyelembe sem az említetett „2002-es ajánlást”, sem az „Európai Bíróság konkrét és precedens értékű döntéseit” (Kovács László Uniós adóügyi biztos által az „Este” c. műsorban jan. 24-én megfogalmazott, közösségen belülre érvényes jogi alapok). Ennek a joggyakorlatnak, és –elvnek a hazánkban eddig teljességgel nélkülözött egyik alapeleme, hogy figyelembe veszi a már nem új személyautóknál azok értékcsökkenését is!

 

Kovács László az egységes Uniós szabályozás kialakításában eljáró biztosként a napokban már több fórumon felvázolta az 1-2 éven belül immár kötelezővé váló regisztrációs adórendszer említett alapelemeit.

Ismert, hogy Egyesületünk javaslata alapján az elmúlt év februárjában a kormány, és a négy parlamenti párt együttes támogatásával egy értékarányosabb adótáblázat lett benyújtva, amit az utolsó percben eltöröltek. Sajnos akkor az Országgyűlés engedett egy szűk lobbi-érdeknek a közösségi érdekkel szemben.

 

Ezért felkérjük most a kormányt, és a parlamenti pártokat egy európai szempontból elfogadhatóbb, értékarányosságot tartalmazó törvény megalkotására a Parlament tavaszi ülésszakán!

 

Az eddigi nyilvánvaló uniós normasértésnek a következménye, hogy Egyesületünket az elmúlt hónapokban egymástól függetlenül több ügyvédi iroda kereste fel azzal, hogy szívesen vállalná a tagságunk képviseletét a Magyar állammal szemben. Decemberben megbízást adtunk egyiküknek, jelenleg a vonatkozó joganyagok gyűjtése, elemzése, fordítása zajlik. A többi ügyvédi iroda nevesített kárigényeket kért tőlünk, amit vállalnak behajtani a Magyar államon a másik eljárással párhuzamosan.

Egyesületünk mindent elkövet azért, hogy a vonatkozó, precedens értékű uniós bírósági döntések figyelmen kívül hagyásával okozott károkat visszafizettesse az európai normasértést folyamatában elkövető magyar kormányzattal. Míg az új-autók értékesítői tavaly 2 tized % híján meg tudták ismételni a rekordnak számító 2003-as eladásokat, addig a használt autók behozatala az elmúlt évben több mint 75%-kal csökkent!

 

Kovács László kormányzó pártja vezetőjeként közvetve még kezdeményező szerepet kellett, hogy vállaljon a „magyaros” regisztrációs adó megfogalmazásában. Azonban a néhány hónap brüsszeli kint tartózkodás után ma már valószínűsíthetően másra utasítaná az MSZP-n belüli „törvénygazdákat”! Sajnos eme jogköre időközben megszűnt, de az immár európaivá vált látásmódját utódjai átvehetik, akár a parlament tavaszi ülésszakán is!

 

 

Budapest, 2005. 01.15                                    Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete

                                                                                                           elnöksége