Az autóvásárlókat bírságolhatják meg a lassú ügyintézés miatt

A járvány miatt lelassult az ügyintézési folyamat, ennek pedig a vásárlók láthatják kárát.

Nagyon lelassult a megvásárolt gépjárművek átírásának folyamata a kormányablakoknál a járványhelyzet miatt szükséges előzetes időpontfoglalásokkal, írja a Telex. Nem ritka, hogy az amúgy rutinszerűnek számító eljárást az üzletkötés után 30 nappal sem sikerül elvégezni, amely miatt több tízezer forintos pótdíjjal sújthatják az érintetteket. A MABISZ jelezte, ő nem szab ki büntetéseket.

Ha a vásárlás után kötött kötelező életbe lépése után 30 nappal sincs meg az átírás, úgy a biztosító megszünteti a KGFB-t és az új biztosítás megkötésekor visszamenőleg, a vásárlástól számított időpontig pótdíjazást számláznak ki. A kormányablakokban viszont lelassult az ügyintézés folyamata a pandémia miatt, ezért a kétségbeesett vásárló az önhibáján kívül kicsúszhat a határidőből.

A Telex egyik olvasója arról számolt be, hogy 36 ezer forintos pótdíjat kapott, miután nem sikerült 30 napon belül lebonyolítania az átírást. Attila március 21-én vásárolta az autóját, megkötötte a kötelező biztosítást is, március 31-ére sikerült elvégeztetnie az eredetvizsgálatot, majd aznap igényelt időpontot átírásra, de a kormányablaknál csak április 27-re kapott időpontot. Az átírás megkötése után nem sokkal a biztosító viszont jelezte neki (egy számlával és a megkötött biztosítás díjának visszatérítésével), hogy érvénytelen a kötelezője, ezért újra kell szerződnie. A szerződés felmondását a biztosító valójában nem közölte, az ügyfélnek telefonálnia kellett, hogy megtudja, mi történt.

kormányablak tábla

Vagyis a vásárlástól eltelt több mint egy hónapot biztosítatlannak tekinti a rendszer, és arra visszamenőleg 36 ezer forintot kellett fizetnie a Magyar Biztosítók Szövetség (MABISZ) díjtáblázata szerint. Attila tehát hiába kötött időben biztosítást, a 30 napos túlcsúszás miatt felmondott szerződés következtében a fedezetlenségi díj megtérítésére kötelezték.

„Nekem azt mondták, naponta telefonálnak hasonló problémával” – árulta el az érintett.

A MABISZ a Telexen megjelent cikk megjelenése után közölte, hogy nem szab ki büntetéseket, hiszen érdekvédelmi szervezetként ez nem feladata, ráadásul erre nincs is jogi felhatalmazása.

„Amiről az ügyfelet tájékoztatni tudjuk ebben az esetben, az annyi, hogy ha panaszt tesz, kéri a szerződéskezelés kivizsgálását, azt legjobb írásban megtenni. De ugyanúgy telefonon is felvesszük, és a biztosítóhoz továbbítjuk felülvizsgálatra. Ügyfélszolgálatunknak az a tapasztalata, hogy ennek eredményeként a társaságok jellemzően utólagosan helyreállítják a szerződést, és nem számolnak fel fedezetlenségi díjat, ha az ügyfél igazolja, hogy időben kért időpontot, és 30 napon túl kapta meg a lehetőséget az átíratásra” – közölte Lambert Gábor.

 

Telex

Oszd meg ezt a cikket!