Külföldön fogy a magyar autó

Forrás: nepszabadsag.hu 

Gazdaságélénkítőnek és munkahelymegtartónak szánják, de a környezetvédelmet is szolgálja az európai országokban alkalmazott gyógymód, az államilag támogatott kocsicsere. Németországban szinte csodát tett az autópiaccal, ami a magyar gyáraknak is jól jön.

A padlógáztól még messze vannak, és ha lassan is, de magasabb fokozatba kapcsolhatnak az autógyártók, mert a központilag támogatott autócsere-programoknak köszönhetően egyre ritkábban kell leállítani gyártósorokat, sőt több üzemben is növelték a műszakok számát. Igaz, egyelőre csak a kisebb modellek esetében.

Az egykori Wartburg-városban, az 1700 embert foglalkoztató eisenachi Opel-gyárban márciusra ismét három műszakra állnak át, és az ugyancsak Corsákat és Merivákat gyártó spanyolországi Zaragozában is nonstop termelnek, mert negyvenezres megrendelést kaptak. Ezt érzi a szentgotthárdi GM Powertrain is, melynél a február elején csökkentett négynaposról visszaálltak ötnapos munkahétre.

Hasonló tempóra kapcsolhatott a brüsszeli Volkswagen- üzem, ahol Polók és A3-as Audik készülnek. A német program keretében negyvenezer Sandero és Logan megrendelését reméli a Dacia, mely a hazai költségvetéstől is segítséget kaphat, hiszen Romániában a 12 évesnél öregebb autó újra cserélését nyolcszáz euróval támogatják.

A sportkocsikra és a nagy motorokra szakosodott győri Audit nem, de a takarékos kiskocsikat gyártó esztergomi Suzukit kedvezően érintette a nyugat-európai kormányok költségvetési pénzekkel is támogatott autócsere-programja. A Fiat-okat és Opeleket is gyártó Esztergomban már érezhető a hatás, és ahogy Ruska Viktória, a Magyar Suzuki kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, megnőtt a németek érdeklődése a Splash és Swift iránt. Más országokból is emelkedett a rendelésállomány, így valószínűleg elérik az idei évre tervezett kétszázezres darabszámot. A gyorsítás különösen az áprilisi és májusi termelésben érezhető majd. A válság miatt februárban leálltak egy napra, és hasonlóra lehet számítani márciusban is. Az már biztos, hogy az évenként szokásos tavaszi karbantartás miatt egyhetes üzemszünet lesz Esztergomban.

A néhány hónapja megkezdett kúrák hatásosnak bizonyultak, ezért egyre több országban alkalmazzák a gyógymódot, és központi támogatással ösztönzik a régi autók újra cserélését. A gazdaságélénkítő programok keretében a tízévesnél öregebb leadása és új autó vásárlása esetén országonként eltérő mértékben, 700-3400 euró összegű támogatást adnak a kormányok. A németeknél a 2500 euró és az olaszoknál a 700 euró támogatás mellé még kettő, illetve három év gépjárműadó-mentesség is jár Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású modell vásárlása esetén.

A 2500 eurós állami támogatásnak köszönhetően februárban 21 százalékkal több, 278 ezer új autó kelt el Németországban. A megnőtt kereslet miatt a német kereskedők a magyar raktárkészletből importálnak kicsi és olcsó autókat, az egyik sikermodell a Dacia Sandero. A németek és az osztrákok után a drága eurónak köszönhetően a szlovák kereskedők is nálunk vesznek új autót.

Szerbiában a tízévesnél öregebb autó újra cserélését ezer euróval támogatja a kormány. A görögöknél az is kap 400- 800 eurónyi adókedvezményt, aki csak leadja régi kocsiját, de ha újat is vesz, akkor 1500 és 3400 eurónyi támogatásra számíthat.

Az osztrákoknál autónként 1000-2500 eurós költségvetési támogatás járna annak, aki tízévesnél öregebb autóját államilag minősített roncsfeldolgozó telepen leadja, és az igazolással új, környezetbarát modellt vesz bármelyik márka kereskedésében. Bécs városa ötvenezer régi autó újra cserélését támogatná saját költségvetéséből. Csehország és Szlovákia is roncsprémiumprogramot tervez, a támogatás mértékéről még nincs döntés, a pénzügyminiszterekhez küldött javaslatokban 1500 és 2500 euró közötti összeg szerepel, és csak 15 ezer eurónál olcsóbb új autókra lehetne igénybe venni. A szlovák csereprogramot első lépcsőben húszezer autóra terjesztenék ki.

Hasonló ötlettel már korábban előállt a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete is: Győző Gábor elnök szerint a 10-15 évesnél öregebb autók újra cserélésekor a bónusz egyik felét az importőrök, a másik felét a költségvetés vállalná. Az MGE számításai szerint ez évente 10-15 ezer darabos forgalomnövekedést, hosszabb távon nagyobb adóbevételt, fiatalabb és tisztább járműparkot eredményezne. A régi autót regisztrált bontóban kellene leadni, és az igazolással lehetne igénybe venni a kedvezményt a márkakereskedésben. A tervezett programban családonként csak egy környezetbarát modellt lehetne venni, autónként 300 ezer forintos kereskedői és további 300 ezer forintos állami támogatással.

Letaszították a trónról a Suzukit

Januárhoz hasonlóan februárban is zuhantak az eladások a magyar autópiacon. A második hónapban személyautóból 7163, teherautóból 2600 kelt el. A JATO legfrissebb adatai szerint Magyarországon 2009 első két hónapjában 15,8 ezer új autót helyeztek forgalomba, ami 46 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A legnagyobb vesztes a Suzuki, mely 2008 januárjában és februárjában 4260, idén 1300 autót adott el itthon, ezzel a márkák között elvesztette piacvezető pozí-cióját, melyet 1733 darabbal az Opel szerzett meg, annak ellenére, hogy a német márka eladásai is közel felére estek egy év alatt itthon. A személyautók piacán 1620 autóval a Ford lett a második, a Suzukit az 1147 darabos Volkswagen követi.

A hazai piac közel hatvan márkájából csak négy tudott ezernél több autót eladni, és csak kettő növelte eladásait. A kereskedők szerint sokan az akciók mellett abban reménykednek, hogy más országokhoz hasonlóan itthon is lesz központilag támogatott régi autót újra cserélő program. (B. J.)

A KSH adatai tükrében leállt a magyarországi járműpark fiatalodása, és a 2009. január elsejei állapot szerint a 3,055 milliós személyautó-állomány immár 10,4 éves, vagyis egy év alatt 1,2 hónapot öregedett.

Oszd meg ezt a cikket!