Egy év alatt harmadával lettek drágábbak a hazai használt autók

Jelentősen átalakultak a keresési preferenciák és a legnépszerűbb modellek toplistája is.

A magyarországi értékesítési statisztikák alapján a COVID-19 koronavírus-járvány ellenére folyamatos bővülés tapasztalható a használt autók iránti keresletben, ami egyúttal az árak emelkedését is eredményezi – derül ki a Használtautó.hu legfrissebb közleményéből.

Míg 2020 decemberében még 3,1 millió forint volt a portálon hirdetett használt autók átlagára, addig idén márciusban ez az összeg már a 3,7 millió forintot is meghaladta. Egy év alatt pedig átlagosan csaknem 1 millió forinttal, vagyis 33,2 százalékkal lettek drágábbak az eladásra kínált hazai használt autók.

magyarországi használt autók átlagárának változása – grafikon

„Bár tavaly márciusban és áprilisban az autópiac egészével a Használtautó.hu felületén indított keresések száma is visszaesett, az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, s számuk azóta is csak nőtt. 2021 első negyede 35 százalékkal több keresést jelentett, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztráltunk, mint tavaly. A nagyobb kereslet ugyanakkor csak az egyik árfelhajtó tényező, mivel a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt mind az új autók ára, mind az import, vagyis a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult” – árulta el Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

Igaz, a népszerű hirdetési oldal felületén mért 35 százalékkal több keresést indítottak a megelőző év azonos időszakához képest, ugyanakkor a tulajdonosváltások száma továbbra is elmarad a 2020-ban mért adatokhoz képest. Míg a teljes tavalyi évet vizsgálva 3,5 százalékkal esett vissza a használt autók adás-vétele hazánkban, addig 2021 év első negyedévében csupán 3,3 százalékos elmaradás mutatkozott. Ezzel párhuzamosan pedig a Magyarországra behozott használt személygépkocsik mennyisége 18 százalékkal kevesebb, mint 2020 Q1-ben. Vagyis ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a hazai használtautó-vásárlók leginkább az itthon már forgalomban lévő, eladásra kínált használt autók közül válogatnak.

keresések számának alakulása a hasznatauto.hu felületén – grafikon

Az árak emelkedése egyúttal a potenciális vásárlók preferenciáit is megváltoztatta, ugyanis a vírushelyzet miatt hatványozottan felértékelődött a személyes mobilitás. Az autó ára alapján keresést indítók túlnyomó többsége továbbra is maximum 1 millió forintig szűr. Változatlanul a második helyen találhatók azok, akik 1,5 millió forintig böngésznek. A képzeletbeli dobogó legalsó fokán azonban változás történt. Itt eddig azokat találtuk, akik 2 millió forintos plafont állítottak be a keresési összeghatárnál. Ebben a pozícióban azonban jelenleg már azok a szűrések állnak, melyek maximum 500 ezer forintos autókra vonatkoznak.

Ami a legkeresettebb modellek toplistáját illeti, 2020-ban a legnépszerűbb modellnek, 5,435 millió kereséssel a Škoda Octavia bizonyult. A második helyet a Ford Focus szerezte meg 5,354 millió, a harmadik pozícióban pedig az Audi A4 végzett 5,053 millió kereséssel.

Ezzel szemben 2021 első három hónapját követően a tavalyi évet az ötödik helyen záró Suzuki Swift ugrott az élre 2,45 millió kereséssel. A dobogóra a trónfosztott Škoda Octavia és a Ford Focus fért fel – mindkettőre több mint 2 millió önálló keresés érkezett. De a top 10-ben található modellek mindegyike átlépte az 1 milliós határt, ami a szűrések számát illeti.

legtöbbet keresett használt autók a hasznaltauto.hu felületén – grafikon

 

hasznaltauto.hu

Oszd meg ezt a cikket!