Kritikus a helyzet a műszaki vizsgaállomásokon

Akár 2-3 hónapot is várni kell a külföldről behozott autók első forgalomba helyezésére.

Fojt Attilával, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnökével beszélgettünk, aki elmondta, tarthatatlan a külföldről behozott autók első magyarországi forgalomba helyezésével kapcsolatban kialakult helyzet. Ugyanis az elmúlt időszakban az eljárások ideje 2-3 hónapra növekedett. Ez pedig könnyen ellehetetlenítheti a hazai kereskedőket.

Nemrég a külföldről behozott autók vizsgáztatási eljárását egy nagy sokk érte, mert a budapesti vizsgáló állomásokon gyakorlatilag a vizsgabiztosok 80 százalékát kivonták a forgalomból. Ellenük ügyészségi eljárás indult különböző bűncselekmények gyanúja miatt. Ennek az lett a következménye, hogy az addig sem túl jól működő rendszer teljes mértékben léket kapott, és a budapesti forgalomba helyezési eljárásoknak az ideje 2-3 hónapra megnövekedett” – árulta el Fojt Attila.

De a többi vizsgáztató állomás is hasonló problémákkal küzd. Rendkívül nagy szakemberhiány van, és a vidéki állomások is nagyon-nagyon leterheltek. A budapesti, illetve Pest megyeiek még jobban, ugyanis a fővárosi ügyfelek Pest megyében próbálnak helyet szerezni a vizsgáztatáshoz. Hiszen életszerűtlen és elfogadhatatlan az a helyzet, hogy a kedves ügyfélnek azt mondja a kereskedő, hogy majd két hónap múlva tudja átadni azt az autót, amelyet kinézett magának.”

gépjármű műszaki vizsgáztatása

Ez a folyamat pedig értelemszerűen azt eredményezi, hogy az egyébként is leterhelt vidéki állomáshelyeknek még több munkájuk keletkezik. Ez pedig magától értetődően a várakozási idő növekedését eredményezi. Ráadásul a műszaki vizsgáztatásra várakozás egyre kellemetlenebb helyzetbe hozza a kereskedőket, akiknek akár a megélhetése is veszélybe kerül ezáltal.

Azért is nagyon rossz a helyzet, mert ez egzisztenciálisan totálisan ellehetetleníti azokat a kereskedéseket, amelyek zömében külföldről behozott autókat értékesítenek. Ráadásul morálisan sem elfogadható, hogy egy-egy műszaki vizsgára 2-3 hónapot kelljen várni” – tette hozzá az MGOE elnöke.

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete már múlt évben tárgyalásokat kezdeményezett az illetékes minisztériummal, jelesül Tuzson Bence államtitkár úrral, aki pozitívan állt az általunk felvetett problémákhoz. Az akkori beavatkozásának köszönhetően a legálisan kereskedő, a saját nevükben, a saját maguk által behozott autókat forgalomba helyezni kívánó kereskedések prioritást élveznek azokkal szemben, akik önállóan jelentik be az autóikat vizsgáztatásra.”

Ezt mindenképpen pozitívan kell értékelni. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy magánimportőr is, már ha valóban magánimportőr és nem álcázott magánimportőrről beszélünk, nagyon rossz helyzetbe kerül azáltal, hogy 2-3 hónapot kell várni egy autónak a magyarországi forgalomba helyezésére.”

Bár folyamatosan zajlanak az egyeztetések és a tárgyalások minisztériumi szinten, az MGOE meglátása szerint a kialakult helyzetet mielőbb rendezni kell. Ezzel kapcsolatban két alternatívát tart elképzelhetőnek az egyesület.

Nem elfogadható az irreálisan magas várakozási idő. 5-10 napot el lehet képzelni. Azt még, mint egyesület, elfogadhatónak tartjuk. De heteket-hónapokat nem lehet egy ilyen forgalomba helyezési eljárásra várakozással tölteni, mert ellehetetlenülnek azok a kereskedések, melyek ebből élnek.

Tehát a megoldás a mi véleményünk szerint az, hogy egyrészt létszámot kell növelni a budapesti műszaki állomásokon, illetve bizonyos mértékű túlórával is lehetne csökkenteni a várakozási időt. Egyébként eddig a Mozaik utcai vizsgaállomás két műszakban dolgozott, de mivel nincs ember, még az egy műszakot sem tudják rendesen megoldani. Másrészt pedig, hogyha ez nem megy, ha nem tudják ezt államilag garantálni, akkor a határozott véleményünk az, hogy megfelelő körülmények között legyen kiszervezve ez a vizsgáztatási mód. Hiszen jól látjuk, hogy amióta nem kimondottan állami monopólium a vizsgáztatás a Magyarországon rendszámmal rendelkező autóknál, ott nem kell ilyen várakozási időkkel számolni. És ez egy természetes dolog.”

Mivel Budapesten a legrosszabb a helyzet, ennek megoldására felvettük a kapcsolatot dr. Sára Botonddal, a budapesti vizsgáztatásokért is felelős kormánybiztos úrral. Kihangsúlyoztuk, hogy látjuk a kialakult helyzetet, de elfogadni nem tudjuk. A konstruktív megbeszélés után ígéretet kaptunk arra, hogy minden ezzel kapcsolatos javaslatunkat megfontolják, és maximális erőfeszítéseket tesznek a probléma mielőbbi megoldására.”

Egyébként március-áprilisban nagyon komolyan sújtotta az ágazatot a koronavírus és annak következményei. Ez még egy csapás a kereskedőkre, akik főállásban autókereskedelemmel foglalkoznak” – zárta gondolatait Fojt Attila.

Arról korábban már beszámoltunk, hogy szeptember 1-jét követően – többek között – a külföldről behozott autók esetében már csak elektronikusan van lehetőség műszaki vizsgára jelentkezni Budapesten a Mozaik utcában és a Vas Gereben utcában.

Oszd meg ezt a cikket!