Ötödével estek a Škoda, és csaknem harmadával a PSA eladásai tavaly

Az egész autóipart érzékenyen érintette a világot súlytó koronavírus-járvány.

Komoly érvágást jelentett az autóiparnak a 2020-as év, köszönhetően az egész világot érintő COVID-19 koronavírus-járványnak. Az értékesítések szinte kivétel nélkül, minden gyártó esetében zuhanó tendenciát mutattak.

A PSA-csoport által frissen nyilvánosságra hozott adatok alapján a konszern 2020-as eladási adatai 28 százalékkal estek vissza 2019-hez képest. A PSA beszámolójából kiderül, hogy a tavalyi év folyamán összesen 2,51 millió autót sikerült értékesítenie a francia vállalatnak, és bár az év első fele a járvány jegyében telt, addig a második félévben egyre javuló tendenciát mutattak a számok, míg az utolsó negyedévet már a dinamikus növekedés jellemezte.

Ez az év kiváló lehetőséget biztosított számunkra, hogy jelentősen növeljük az elektronikus eladásokat” – olvasható a cégcsoport hivatalos közleményében.

Peugeot felirat és oroszlános logo egy autó hátulján

A gyártó elmondta, 2021-re azt a célt tűzték ki, hogy elérjék a 100 ezres határt az online értékesített autók számában.

A Škoda is közzétette 2020-ra vonatkozó adatait. A Volkswagen-csoport csehországi leányvállalata immár zsinórban hetedik olyan évét könyvelhette el, amikor több mint egymillió autót értékesített, ennek ellenére 19 százalékkal csökkent a kereslet a cég modelljei iránt. Összességében 1 millió 4800 darab Škoda talált gazdára világszerte.

Ugyanakkor míg a legnagyobb gyártók mind visszaesésről számoltak be, a Bentley 101 éves fennállásának legsikeresebb évét zárta 2020-ban. A brit luxusmárka összesen 11 206 darab autót adott el, ami 2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.

 

Automotive News Europe

 

Oszd meg ezt a cikket!