Totálkáros lett a hazai autópiac

Forrás: Napi Gazdaság 

Közel 80 százalékkal kevesebb új autót, mindössze 2903 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon augusztusban.

Továbbra is mélyrepülésben van a magyarországi autópiac: a múlt év azonos időszakához képest az új autók augusztusi értékesítési és forgalomba helyezési adatai is drámai visszaesést jeleznek. Az elmúlt hónapban 2903 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami majd tízezer darabbal kevesebb a tavaly augusztusi értéknél. Az egy évvel korábbihoz képest 77,2 százalékos visszaeséssel 2009 eddigi legrosszabb hónapját tudhatja maga mögött a hazai autópiac. Az év első nyolc hónapjában nyilvántartásba vett 53 281 új autó és kishaszonjármű mindössze 43,9 százaléka a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 121 468-nak. A Datahouse által összesített adatok szerint a márkák augusztusi versenyét a Suzuki nyerte, amely az év egészét tekintve azonban továbbra is csak a második helyen áll a Ford mögött.

A piac erőteljes visszaesését érzékelteti az is, hogy az augusztusban a legtöbb járművet forgalomba bocsátó öt márka mindegyike 70-80 százalékkal rosszabb eredményt ért el, mint tavaly augusztusban.

Bizakodásra az új személygépkocsik eladási mutatói sem adhatnak okot: a Jato Dynamics adatai szerint ugyanis az elmúlt hónapban mindössze 2430 új autót adtak el Magyarországon, ami 79 százalékos zuhanást jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az év első nyolc hónapjának összesített eladási száma (mintegy 45 ezer darab) ennél valamelyest kisebb, 58 százalékos lassulást jelent a 2008. január-augusztusi időszak eredményeihez képest, írja a Napi Gazdaság.

Oszd meg ezt a cikket!